Rólunk

A CsodaTanodát évekig álmodtuk, majd 2015 tavaszán indítottuk útnak. Azért hoztuk létre, mert hiszünk benne, hogy a tanulási folyamat saját tapasztalás útján, örömteli élményeken keresztül is lehetséges, hogy gyerekek-felnőttek egyaránt interaktív módon, játszva és könnyedén változhatnak, fejlődhetnek. Elkötelezettek vagyunk ennek a tudásnak a folyamatos kutatásában, tanulásában, tanításában és átadásában.

Milei Róbert – Drámapedagógus, Tréner, NLP Mester és Coach 

Hosszú évek óta, szenvedélyesen keresem hozzánk, emberekhez a „használati útmutatót”. Keresésem közben találtam rá különböző módszerekre – a drámapedagógiára, tréningre, élménypedagógiára, tanulás-módszertanra, NLP-re – melyeknek az óta is szerelmese vagyok. Kíváncsiságom számtalan, különféle tudást, diplomát, és bizonyítványokat adott. Egyébként olyan vagyok, mint a többi embertársam – talán ezt a kitartó rajongást kivéve. Az Easy Learning trénereként több mint 10 éve foglalkozom készségfejlesztő tréningek és bemutató órák tartásával felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt – az ország különböző településein. 2010 szeptembere óta tartok rendszeresen drámaórákat általános iskolás gyerekeknek az enyingi Tinódi Lantos Református Általános Iskolában. Számos kiemelkedő eredményt értünk el és díjat nyertünk a Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozókon.

2015 tavaszán indult el CsodaTanoda néven, Siófokon egy 5-9 éves korosztályú csoportom, ősszel pedig a szóládi Magvető Óvodától kaptam meghívást rendszeres drámaórák megtartására.

ildi2Vörös Ildikó – Tréner, NLP Mester és Coach

Egyszer volt, hol nem volt… Érettségi utáni első éveimben a Pikler Intézet (Lóczy) gyermekgondozójaként lehetőségem volt igen neves pszichológus szakemberektől megtanulni és a gyakorlatban is alkalmazni az erőszakmentes, együttműködő gyermeknevelés módszereit. Csodálatos időszak volt, mely rendkívül meghatározó lett további szemléletemre, életemre is. Az “alternatív” gyermeknevelési és pedagógiai módszerek azóta is érdeklődésem középpontjában vannak, folyamatosan keresem és tanulom őket. Az önfejlesztés útjára lépve az NLP Akadémián ismertem meg az egyik leghatékonyabb módszert a változáshoz, az NLP eszköztárát, melyet 2009 óta tanulok és alkalmazok sikeresen. 2013 óta az Easy Learning trénereként is tevékenykedem, készségfejlesztő tréningek megtartásával, melynek fontos eleme a gyakorlatorientált tudás átadása mellett a játékosság, a játszva tanulás élménye.  Tapasztalatom szerint az élménypedagógia, drámapedagógia eszközei rendkívül hatékonyak és támogatóak az örömteli, tapasztalati tanulásban. Az élménypedagógiai alapképzést, majd a haladó képzést Bányai Sándornál, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely keretében volt lehetőségem elsajátítani és azóta is lelkesen alkalmazom. Egy újabb szerelem 2015-ben indult el, ekkor kezdtem el foglalkozni a népmesék különleges világával, így Boldizsár Ildikónál elvégeztem a Nyári MeseEgyetem első kurzusát majd 2016. őszén Bajzáth Mária Népmesekincstár tanfolyamát. Szeretném ezt a tudást tovább mélyíteni és a magyar nép szellemi kincsesbányájának ismereteit tovább adni. Reményeim szerint a mesének még nincs vége, számos kis segítővel találkozom utamon…:-)